Fura dolog (meg)öregedni.

Szeptember táján jutott eszembe először, hogy elérkeztem életem azon szakaszába, amikor már vannak dolgok, amik utoljára történnek velem. 

Utoljára lettem osztályfőnöke egy 9. osztálynak. - Remélem. 

Már nem azért, mert nehezen megy velük a dolog - majd alakulnak. Hanem, mert még egy 4 év már nincs a nyugdíjig. REMÉLEM!

Erről eszembe jutott az is, hogy Boni az "utolsó" kutyám, mert felelősséggel már még egy nem vállalható. 

Szaporodnak és fogynak az éveim. Szaporodnak a megéltek, fogynak az előttem állok. Egy internetes játék szerint ilyen leszek majd a 70-es éveimben:

 

És az öregedés azzal is jár, hogy egyre inkább elérzékenyülök, meghatódom, egyre mélyebben megérintenek dolgok. A mai szörnyű tragédia például iszonyatosan megvisel. Mert gyereknek nem szabadna meghalnia. Semmilyen okból. Sem betegségben, sem balesetben... És mert diákok egy iskolai programon, meg kollégák... 

Ma már minden kirándulás előtt gondolok arra, amire 20 éve egyáltalán nem. Iszonyatos felelősség.

Vigyázzanak rájuk az égiek! 

Megosztás a facebookon

A tökéletes, az valami hibátlan, felülmúlhatatlan, csodálatra méltó. Ha meg kellene mondanom, hogy számomra mi tökéletes, akkor azt mondanám, hogy a gömb. Szeretem a kerekded dolgokat. Olyan lezárt-bezárt - biztonságot nyújtó. Aminek éle van, ami hegyes, ami szögletes, az veszélyt rejt; a gömbről nem ez jut eszembe, bár kétségtelen, hogy egy ásványgömbbel is okozhatunk végzetes károkat.  Nekem a gömb nő. (Nem mintha azt akarnám sugallni, hogy a nő tökéletes, nagyon nem, de ez majd egy másik fejezet lesz.)

 

Tökéletes lehet  egy-egy műalkotás. Persze lehet, hogy egy képzett szemű műítész erre azt mondja, még ezt vagy azt lehetett volna igazítani, de laikus szemlélőként szerencsére én számtalanszor érzem, hogy valami tökéletes. Pl. nekem Monet képei tökéletesek:

(Természetesen ez ízlésbeli kérdés).

Tökéletes Rodin. Emlékszem a pillanatra, amikor a Szépművészeti Múzeumban  5.-es  koromban először megláttam. (És emlékszem a magyartanáromra, aki megmutatta.)

Tökéleteseket alkot a természet:

És mi is törekszünk a tökéletességre. Mi emberek. Persze tökéletes ember nincs, és ez így is van rendjén. Próbáljuk meg elképzelni, ha mindenki tökéletes lenne, milyen dög unalmas világban élnénk!

Igazából két okból jutott eszembe ez a tökéletesség-dolog. Az egyik, hogy ha valaki eszement módon hajszolja önmaga tökéletességét, az a nárcizmusba kergetheti . Önmagamat tökéletesnak láttatni mindenáron. Persze a tökéletesnek lenni, és a tökéletesnek látszani/láttatni sem ugyanaz.

A másik, ami miatt ez eszembe jutott , hogy úgy látom, olyan világban élünk, amelyben a tökéletes külsőségeknek irdatlan fontos szerepe van. Tökéletes alak, tökéletes mgjelenés.... Nem baj, ha teszünk érte, de túllihegni nem kell.

Ma már mindenre van szakember. Szín- és stílustanácsadó. Elmondja milyen színtípus vagyok, mi a legelőnyösebb a számomra, miben tudok a legjobban kinézni. Rendben, elfogadom. De ha valaki más mondja meg, mit vegyek fel, milyen legyen a hajam színe, a sminkem, akkor hol leszek én? A személyiségem? Mert abban, hogy milyen ruhát választok, - színben, fazonban -, abban benne vagyok én, a személyiségem. Ha ezt valaki más mondja meg helyettem, akkor az már nem én vagyok, hanem egy burkolat, amit rám adtak. Hmmm.... 

Megosztás a facebookon

Már "dolgozom"  zuzmarás terveim megvalósításán. Az 5 színházi előadás megtekintése közül egyet abszolváltam - igaz, a katarzis elmaradt. (El is tűnődtem rajta, hogy akkor vajon ez is beleszámít az 5-be, vagy csak az, ami örömet szerez?) Szóval mély nyomot nem hagyott a darab (Primadonnák - kicsit Egy szoknya, egy nadrág ízű sztori),  a kezdése egyenesen pocsék (ott komolyan aggódtam, hogy fogom végig ülni), aztán javult a helyzet és Járai Máté  - el kell ismerni - most is jó volt . (Ha már az Egy szoknya egy nadrággal állítottam párhuzamba, Járai méltó párja Rudolf Péternek).

Viszont valami lenyűgöző azért csak akadt: a januári fantasztikus égbolt.

A nyugati égbolton felhők mögül bukkant ki a Hold - mint egy igazi romantikus festményen. 

 

 

(Ráadásul enyhe vörös színezete volt, mivel a látóhatár szélén Ausztria irányába több száz, de talán több ezer szélkerék piros lámpája villant fel időről időre. Olyan volt , mint egy izzó pipacstenger a mélykék háttér előtt.

Mondhatnám persze, hogy olyanok voltak, mint az izzó őrtüzek, vagy az izzó parázs, de imádom a frivol kis pipacsokat, ezért ők jutottak az eszembe.

Az ég nagyobb részén pedig úgy ragyogtak a csillagok, mint egy augusztusi éjszakán - sajnos tücskök nélkül.

Szóval e három égi jelenség kicsit pótolta azt az élményt, ami a színházban elmaradt.

Megosztás a facebookon

Ma reggelre még a tegnapinál is csodább-ország lett odakinn. A zuzmara hízott-dagadt az éjjel, és most minden meseszép.

Lazítani kellett volna talán, kihasználni a szünet utolsó édes pillanatait. Sokáig heverészni az ágyban - 

-Ulickaja könyvét olvasva.  Vagy álmodozhattam, tervezgethettem volna. Akkor is, ha egyébként nem szoktam nagyon tudatosan előre tervezni. De most miért ne próbálhatnám meg?

Elhatározhatnám például, hogy ebben az évben többet fogok olvasni. Találtam is hozzá egy "kedvcsinálót", ezt itt, ni: http://pozitivnap.hu/kultura-es-szorakozas/keszen-allsz-2017-nagy-olvasasi-kihivasara

Aztán más is eszembe jutott ennek mintájára. Hogy készíthetnék hasonlót, csak más témában. Pl.

• ebben az évben megnézek egy alföldi várost (szégyellem, de ez eddig kimaradt az életemből)
• legalább 5-ször elmegyünk színházba
• legalább egy élő komolyzenei hangversenyen ott leszünk
• elmegyünk kirándulni a Medve-szurdokba vagy a Vintgar-szurdokba
• nem lógom el a heti egyszeri úszást
• nem csak 2 napig figyelek arra, hogy több vizet igyak
• kicsit jobban szeretem magam
• teszünk egy nagy bicajtúrát nyáron
• több időt szánok a nekem kedves emberekkel folytatott örömteli beszélgetésekre
• megtanulok valami újat.

Azt hiszem, ha ez összejönne, gyönyörű év lenne az idei. Mint ma a zuzmarás kert.

Megosztás a facebookon

 

Új év reggele úgy érkezett, ahogy kell: faggyal, dérrel, csendesen.

 

Sokan ilyenkor mérleget készítenek az elmúlt év  történéseiről. Én is elhatároztam már ezt többszöt is, de vagy a lustaságom tántorított el tőle, vagy nem éreztem igazán fontosnak. Most sincs másként. Nehéz volna megfogalmazni, milyen volt az elmúlt év.

A legfontosabb talán, hogy a szűk családban mindenki rendben van. Nem vagyunk betegek, ha voltak is kisebb-nagyobb gondok. A kicsit tágabb család egy nagyszerű unokaterstvérrel lett kevesebb.  Már rég nem volt szoros a kapcsolat köztünk, mégis amolyan példaképnek tekintettem. El is gondolkodtatott, egy-egy diák/ tanítvány, akivel heti 3-4 vagy annál is több órát eltöltünk, mennyivel többet tud rólunk, nemcsak mint tanárról, de mint emberről is, mint egy rokon, akit legfeljebb a jelesebb családi ünnepeken (mostanában sajnos egyre inkább temetéseken) látunk. Persze ebben a vonatkozásban minden család másként működik, van ahol szorosabb az összetartás, van ahol meglazulnak a kapcsolatok, ez vérmérséklet meg távolság kérdése is.

És hát eget verő dolgok nem történtek az évben. Úgy érzem semmilyen téren nem léptünk jelentőset előre, talán vissza sem. Az óévet valami derűs belső nyugalommal zártam (ez nagy előrelépés számomra, bár kívülről nem érzékelhető), és azt remélem, hogy ez a fajta szelíd nyugalom/derű/elfogadó attitüd az új évben is elkísér.

Néhány perce egy remek Feldmár idézetet olvastam:"Minden, ami van, lehetett volna másképp. Miért ne? Minden útelágazásnál mehetek jobbra is, balra is. Ha jobbra megyek, mehettem volna balra, ha balra megyek, mehettem volna jobbra. Na és? Nincsen helyes út, bármerre is megyek, bajba kerülhetek, akadályokba ütközhetek. Csak önmagamat szomorítanám ok nélkül, ha azt képzelném, amikor baj történik, miután jobbra mentem, hogy jaj, balra kellett volna mennem! Mivel az időt nem lehet hátramenetbe kapcsolni, sohasem fog kiderülni, mi történt volna, ha balra mentem volna. Nincs rossz döntés. De újra és újra kell dönteni, nem szabad hátra nézni, mindig csak előre haladunk."

Szerbusz hát új év, induljunk előre!  ;)

Megosztás a facebookon

Biztosan a szomorgó őszi idő is az oka, de valahogy sokszor eszembe jut, mennyi veszteséget hozott az idei év.

Mondanám, hogy a leg...., de az igazság az, hogy több is leg... . Mármint legszomorúbb, legégőbb, legfájóbb,  a maga módján mindegyik az.

Esterházy Péter. Mi, ha nem leg?  A mai magyar próza legje. Nem is csak íróként, de valahogy emberként is emblematikus személyiség (volt). Nem lehetett nem odafigyelni, ha szólt, ha megjelent, ha ott volt. (Amúgy az én szememben, mint férfi is ellenállhatatlan jelenség (volt). ) Kicsi vagyok ahhoz, hogy írói nagyságát méltassam, és fura mód nekem személy szerint nem is a kedvencem, mégis pontosan tudom, ő az Esterházy, senkihez nem mérhető.

 

Tőle egy kis ízelítő:

"Okosság, butaság. Elvileg az okosság jó (dolog), a butaság rossz. De ez is bonyolultabb. A gonosz okosok, a derék balgák. Annyi talán igaz, hogy az okosság megnyilatkozásai élvezhetők, nem, lenyűgözők, a butaságéi nem. Illetve távolról még az is. Egy igazán buta gondolat többnyire szinte eredeti már. Valami új, ami neked eszedbe se jutna. Épp az eszed takarja el azt a szép hülyeséget."

A sokat idézett mondat:

"Egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá."

Nekünk ő az irodalom, ő meg ezt gondolja róla:

"A valódi irodalmi mű, nem is okvetlenül a remekmű, mint egy élőlény: kimeríthetetlen. És szabad."

"Élet és irodalom közül mindig az irodalmat választom, mert azt hiszem, ez az életem. A világ tényei nem az irodalom tényei. De a világ igazsága-i az irodalom igazsága-i."

Örök üzenet:

"Írod, hogy milyen nevetséges szenvedéllyel keressük magunkban és másban a nagyságot, és hogy milyen bután könnyű ezt a törvények elvetésében látni stb. Ez még nem azonos szerintem se a lázadással. Mert lázadni: kell!"

 

És Esterházyval tovább Somlóra:

"“Édesapámnak olyan hangja volt, mint Fats Dominónak. Vagy a Somló Tamásnak. Közvetlenül az angyaloktól kapta a hangját, azon énekelt. Nem is énekelt, danolt.”
Esterházy Péter: Harmonia caelestis, 245."

A másik nagy érvágás a művészvilágban. Az én fejemben ő az örök bohóc. Most már ő is az angyalok közül énekel:

 

Aztán ment utána Laux is. (Alakul az égi zenekar.) Ez volt az ifjúság:

És maradjunk a zenészeknél. Most a legutóbbi, Leonard Cohen. Nekem ő is az a kategória, aki az irodalomban Esterházy. Amit hozzátesz a világhoz, ahogy azt teszi, és a FÉRFI. Nem behelyettesíthető. Tényleg pótolhatatlan. Vannak, lesznek mások, nagyszerűek, fantasztiksusak,  csak épp mások.                                                 (Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Kosztolányi:Halotti beszéd)

És egészen más műfaj, de veszteség (írnám, hogy pótolhatatlan, de mint tudjuk, mindenki pótolható - vagy mégsem?):C. Molnár Emma, és Lux Elvira. 

Azon gondolkodtam, vajon miért érintettek meg ezek a veszteségek most mélyebben? Régebben is szegényebbek lettünk világklasszisokkal, de nekem ez most más volt. 

Talán mert velük párhuzamosan "folyt" az én életem. Mondanám, kortársak vagyunk, még ha idősebb is nálam mindegyik. Vagy mert hatottak rám. DE biztos, hogy sokkal szegényebbek lettünk.

 

 

Megosztás a facebookon