Már "dolgozom"  zuzmarás terveim megvalósításán. Az 5 színházi előadás megtekintése közül egyet abszolváltam - igaz, a katarzis elmaradt. (El is tűnődtem rajta, hogy akkor vajon ez is beleszámít az 5-be, vagy csak az, ami örömet szerez?) Szóval mély nyomot nem hagyott a darab (Primadonnák - kicsit Egy szoknya, egy nadrág ízű sztori),  a kezdése egyenesen pocsék (ott komolyan aggódtam, hogy fogom végig ülni), aztán javult a helyzet és Járai Máté  - el kell ismerni - most is jó volt . (Ha már az Egy szoknya egy nadrággal állítottam párhuzamba, Járai méltó párja Rudolf Péternek).

Viszont valami lenyűgöző azért csak akadt: a januári fantasztikus égbolt.

A nyugati égbolton felhők mögül bukkant ki a Hold - mint egy igazi romantikus festményen. 

 

 

(Ráadásul enyhe vörös színezete volt, mivel a látóhatár szélén Ausztria irányába több száz, de talán több ezer szélkerék piros lámpája villant fel időről időre. Olyan volt , mint egy izzó pipacstenger a mélykék háttér előtt.

Mondhatnám persze, hogy olyanok voltak, mint az izzó őrtüzek, vagy az izzó parázs, de imádom a frivol kis pipacsokat, ezért ők jutottak az eszembe.

Az ég nagyobb részén pedig úgy ragyogtak a csillagok, mint egy augusztusi éjszakán - sajnos tücskök nélkül.

Szóval e három égi jelenség kicsit pótolta azt az élményt, ami a színházban elmaradt.

Megosztás a facebookon