Boldog új évet!

 

Új év reggele úgy érkezett, ahogy kell: faggyal, dérrel, csendesen.

 

Sokan ilyenkor mérleget készítenek az elmúlt év  történéseiről. Én is elhatároztam már ezt többszöt is, de vagy a lustaságom tántorított el tőle, vagy nem éreztem igazán fontosnak. Most sincs másként. Nehéz volna megfogalmazni, milyen volt az elmúlt év.

A legfontosabb talán, hogy a szűk családban mindenki rendben van. Nem vagyunk betegek, ha voltak is kisebb-nagyobb gondok. A kicsit tágabb család egy nagyszerű unokaterstvérrel lett kevesebb.  Már rég nem volt szoros a kapcsolat köztünk, mégis amolyan példaképnek tekintettem. El is gondolkodtatott, egy-egy diák/ tanítvány, akivel heti 3-4 vagy annál is több órát eltöltünk, mennyivel többet tud rólunk, nemcsak mint tanárról, de mint emberről is, mint egy rokon, akit legfeljebb a jelesebb családi ünnepeken (mostanában sajnos egyre inkább temetéseken) látunk. Persze ebben a vonatkozásban minden család másként működik, van ahol szorosabb az összetartás, van ahol meglazulnak a kapcsolatok, ez vérmérséklet meg távolság kérdése is.

És hát eget verő dolgok nem történtek az évben. Úgy érzem semmilyen téren nem léptünk jelentőset előre, talán vissza sem. Az óévet valami derűs belső nyugalommal zártam (ez nagy előrelépés számomra, bár kívülről nem érzékelhető), és azt remélem, hogy ez a fajta szelíd nyugalom/derű/elfogadó attitüd az új évben is elkísér.

Néhány perce egy remek Feldmár idézetet olvastam:"Minden, ami van, lehetett volna másképp. Miért ne? Minden útelágazásnál mehetek jobbra is, balra is. Ha jobbra megyek, mehettem volna balra, ha balra megyek, mehettem volna jobbra. Na és? Nincsen helyes út, bármerre is megyek, bajba kerülhetek, akadályokba ütközhetek. Csak önmagamat szomorítanám ok nélkül, ha azt képzelném, amikor baj történik, miután jobbra mentem, hogy jaj, balra kellett volna mennem! Mivel az időt nem lehet hátramenetbe kapcsolni, sohasem fog kiderülni, mi történt volna, ha balra mentem volna. Nincs rossz döntés. De újra és újra kell dönteni, nem szabad hátra nézni, mindig csak előre haladunk."

Szerbusz hát új év, induljunk előre!  ;)

Ajánló
Kommentek
  1. Én