Biztosan a szomorgó őszi idő is az oka, de valahogy sokszor eszembe jut, mennyi veszteséget hozott az idei év.

Mondanám, hogy a leg...., de az igazság az, hogy több is leg... . Mármint legszomorúbb, legégőbb, legfájóbb,  a maga módján mindegyik az.

Esterházy Péter. Mi, ha nem leg?  A mai magyar próza legje. Nem is csak íróként, de valahogy emberként is emblematikus személyiség (volt). Nem lehetett nem odafigyelni, ha szólt, ha megjelent, ha ott volt. (Amúgy az én szememben, mint férfi is ellenállhatatlan jelenség (volt). ) Kicsi vagyok ahhoz, hogy írói nagyságát méltassam, és fura mód nekem személy szerint nem is a kedvencem, mégis pontosan tudom, ő az Esterházy, senkihez nem mérhető.

 

Tőle egy kis ízelítő:

"Okosság, butaság. Elvileg az okosság jó (dolog), a butaság rossz. De ez is bonyolultabb. A gonosz okosok, a derék balgák. Annyi talán igaz, hogy az okosság megnyilatkozásai élvezhetők, nem, lenyűgözők, a butaságéi nem. Illetve távolról még az is. Egy igazán buta gondolat többnyire szinte eredeti már. Valami új, ami neked eszedbe se jutna. Épp az eszed takarja el azt a szép hülyeséget."

A sokat idézett mondat:

"Egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá."

Nekünk ő az irodalom, ő meg ezt gondolja róla:

"A valódi irodalmi mű, nem is okvetlenül a remekmű, mint egy élőlény: kimeríthetetlen. És szabad."

"Élet és irodalom közül mindig az irodalmat választom, mert azt hiszem, ez az életem. A világ tényei nem az irodalom tényei. De a világ igazsága-i az irodalom igazsága-i."

Örök üzenet:

"Írod, hogy milyen nevetséges szenvedéllyel keressük magunkban és másban a nagyságot, és hogy milyen bután könnyű ezt a törvények elvetésében látni stb. Ez még nem azonos szerintem se a lázadással. Mert lázadni: kell!"

 

És Esterházyval tovább Somlóra:

"“Édesapámnak olyan hangja volt, mint Fats Dominónak. Vagy a Somló Tamásnak. Közvetlenül az angyaloktól kapta a hangját, azon énekelt. Nem is énekelt, danolt.”
Esterházy Péter: Harmonia caelestis, 245."

A másik nagy érvágás a művészvilágban. Az én fejemben ő az örök bohóc. Most már ő is az angyalok közül énekel:

 

Aztán ment utána Laux is. (Alakul az égi zenekar.) Ez volt az ifjúság:

És maradjunk a zenészeknél. Most a legutóbbi, Leonard Cohen. Nekem ő is az a kategória, aki az irodalomban Esterházy. Amit hozzátesz a világhoz, ahogy azt teszi, és a FÉRFI. Nem behelyettesíthető. Tényleg pótolhatatlan. Vannak, lesznek mások, nagyszerűek, fantasztiksusak,  csak épp mások.                                                 (Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Kosztolányi:Halotti beszéd)

És egészen más műfaj, de veszteség (írnám, hogy pótolhatatlan, de mint tudjuk, mindenki pótolható - vagy mégsem?):C. Molnár Emma, és Lux Elvira. 

Azon gondolkodtam, vajon miért érintettek meg ezek a veszteségek most mélyebben? Régebben is szegényebbek lettünk világklasszisokkal, de nekem ez most más volt. 

Talán mert velük párhuzamosan "folyt" az én életem. Mondanám, kortársak vagyunk, még ha idősebb is nálam mindegyik. Vagy mert hatottak rám. DE biztos, hogy sokkal szegényebbek lettünk.

 

 

Megosztás a facebookon

 

A Hold 68 éve nem járt ilyen közel a Földhöz, mint ma fog.

2016. november 14-én, hétfőn 14 óra 52 perckor kerül látótávolságba a Hold, mely 14 százalékkal nagyobb lesz és 30 százalékkal fényesebben ragyog majd a megszokottnál. Természetesen a látvány este is szép lesz. 1948 januárja óta nem járt ilyen közel a Hold a Földhöz,ráadásul olyan ritka jelenségről van szó, amelyre a NASA szerint legközelebb 2034. november 25-én kerül majd sor.

Biztosan megnézem. Számomra minden égi jelenségben van valami titokzatos, misztikus. Soha nem hagyom ki a csillaghullást sem, még akkor sem, ha októberi hidegben állig fel kell öltözni. És természetesen kívánok is lelkesen. Hogy mit, az külön megérne egy misét, szerintem nagyon szépen kirajzolódna belőle egy "érési" folyamat. 

A csillaghullás és Fodor Ákos iránti rajongásom összekapcsolódott legutóbb egy októberi estén /éjszakán. Nagy kedvencem F. Á. Tündérpárbeszéd c. verse:

 

És ennek mintájára én is megalkottam a magam kis csillaghullós szösszenetét:

Így hát ma este megint az eget fürkészem majd, hátha belátok a nagy kárpit mögé, ahol a világmindenség lakik.

Megosztás a facebookon

Beköszö-nő

Csúnya, undok, barátságtalan, esős novemberi nap van. Pont olyan, amikor kár kiszállni reggel az ágyból.Legjobb behúzódni a lakás meghitt kis zugába, és hagyni, hogy eluralkodjék rajtunk a lustaság (ami rajtam persze máskor is eluralkodik, de most nincs lelkiismeret furdalásom miatta ).

 

Éppen alkalmas arra, hogy az ember utat engedjen időnként feszegető közlésvágyának, és útjára engedjen egy blogot. 

Hogy miért? Azt hiszem, alapvetően terápiás jelleggel. Mert nem tudom kinek elmondani... Nem tudok most bizonyos küszöböket átlépni. De feszít. Így névtelenül, arctalanul meg ugye könnyű. Szóval öngyógyítás. Mint ez a dal.

 

 

Megosztás a facebookon