Beköszö-nő

Csúnya, undok, barátságtalan, esős novemberi nap van. Pont olyan, amikor kár kiszállni reggel az ágyból.Legjobb behúzódni a lakás meghitt kis zugába, és hagyni, hogy eluralkodjék rajtunk a lustaság (ami rajtam persze máskor is eluralkodik, de most nincs lelkiismeret furdalásom miatta ).

 

Éppen alkalmas arra, hogy az ember utat engedjen időnként feszegető közlésvágyának, és útjára engedjen egy blogot. 

Hogy miért? Azt hiszem, alapvetően terápiás jelleggel. Mert nem tudom kinek elmondani... Nem tudok most bizonyos küszöböket átlépni. De feszít. Így névtelenül, arctalanul meg ugye könnyű. Szóval öngyógyítás. Mint ez a dal.

 

 

Megosztás a facebookon