Zöldre várva

Varga Lászlóné Áginak

Nyaralási szezon van, sok ismerős osztja meg a facebookon vakációs képeit. Így történt ez kedvenc pilates oktatómmal is, aki - annyira nem meglepő módon - igazi bombázó egy bikinis képen. Persze azt eddig is láttam, hogy remek az alakja, de a sportruhában nem volt ennyire szembeötlő, hogy mennyire nőies a kisprortoltság mellett.

Nos, erről jutott eszembe egy június végi történet. Tanévzáró ünnepélyre készülődtem, és kicsit szomorúan nézegettem magam a tükörben, mert a testhez simunló ruhám itt-ott bizony a szükségesnél nagyobb dudorokat (hogy-ne-mondjam:hurkácskákat) sejtetett. 

Eltűnődtem:

1. Zaklatott volt ez a tanév, bizony a második félévben a heti két pilates órám nem nagyon jött össze - lám, itt a következmény.

2. Kellene vennem egy hasleszorító (na jó, fogalmazzunk diszkrétebben: alakformáló) bugyit.

3. De legalább egy lézervágott bugyit, aminek nincs gumírozott szegélye, ami ugye kidomborítja, amit nem kellene.

4. Esetleg nem kéne bugyit felvenni?

 Indulni kellett. Gyalog sétáltam, a közlekedési lámpánál várni kellett. Az autók is vártak, mind férfi sofőrrel. És akkor rám tört a hiúság: jól nézek én ki, csak be kell húzni a pocakot.

És Ági, a pilatesedző itt is segített: felcsendült a fülemben az erősödő hangja:"...és a hasi szerveidet préseld a gerincedre!"

És én préseltem vadul, közben kétségbeesve pislogtam a piros lámpára:mikor lesz végre zöld?

 

De van megoldás. Tanárként egyetlen módszeben hiszek: a személyes példamutatásban. Az megvolt. Ági bikinis fotója. Hajrá!

Privát szféra

Az idei nyárra az "abszolút kalandot" választottuk: egy alföldi város - tömegközlekedéssel.  Így Szegedre esett a választás. (Nem vagyok rá büszke, hogy még sosem jártam ott, máris leszögezem, hogy kár lett volna kihagyni.) Az utazáshoz pedig a vasútat választottuk, Szegeden meg csak sétáltunk, sétáltunk... villamosoztunk, buszoztunk, hajóztunk.

Az első bonyodalom a Győrből induló IC-n kezdődött, ahol semmi nem egyezett, sem a kocsiszám, sem a helyjegy. Szerencsénkre azonban a kalauz rendkívül rugalmas volt, így első osztályon utaztunk - rendkívül kényelmesen. Telt ház volt, hol itt zenélt egy telefon, hol ott pittyegett egy másik. És hát ebből adódóan - akaratlanul - fültanúi lettünk számos ember életének. Végighallgattam, amint egy úr telefonon megerősítette a beszélgetőpartnerének, hogy igen, amit kézhez kapott az egy felmondólevél. Ugyancsak ő egy végrehajtásból fennmaradt összeg további sorsáról tájékoztatott egy ügyfelet, ill. megpróbált rábírni valakit, hogy hozzanak már meg egy régóta esedékes döntést. Bár mindehhez semmi közöm, mégis megállapítottam, hogy remek az úr kommunikációs készsége, tárgyalástechnikája és  konfliktuskezelésben is kifejezetten jó. Egy másik utas tájékoztatta a vonal túloldalán hallgatóját, hogy hány személyre bérelt szállást, belépőket, kinek nem és miért. A sor hosszan folytatható - hosszú az út Szegedig. A technika csodája. Gyakorlatilag bárhonnan, bármit elintézhetünk, de valahogy nyilvánossá válik az életünk.

A vonatozáshoz még egy cuki történet tartozik. Hazafelé utaztunk. A mögöttünk lévő négyes ülésen utazott a Tájékozott Mindentudó  a feleségével és a Szőkenő. (Nem, nincsenek előítéleteim, én is szőke vagyok, de az nem mindegy, hogy kívül vagy belül.)Tehát:

Szőkenő: Ha késni fog a vonat, nem érem el a csatlakozást.

Tájékozott Mindentudó: Hát bizony körültekintően kell megszervezni egy ilyen hosszú utat. Túl sokat kockáztatott.

Szőkenő: Szeretem a kockázatot. 

Tájékozott Mindentudó: Akkor ezt most elbukta.

Szőkenő:(tök komolyan mondja) Mi lenne, ha megkérném a kalauzt, hogy telefonáljon az állomásra, hogy addig ne                 engedjék el a csatlakozó vonatot, amíg a miénk nem ér be.

Tájékozott Mindentudó: A MÁV-nál ez nem így megy.

Szőkenő: De miért?

Tájékozott Mindentudó: Mert akkor felborul a menetrend.

Szőkenő: De akkor miért késik a vonatunk? (Jelzem egy szakaszon vonatpótló busz volt.)

Férjem:  Tetszik tudni azért, mert valaki egy másik vonatról telefonált, hogy várjuk meg, mert egy kicsit késni fog.

 

 

 

Lélek-pillanatok

Vannak az életnek különleges, ihletett pillanatai, amikor valami megérint bennünket. Talán mondhatjuk, hogy valamiféle katarzis. Irodalom órán találkoztam előszőr a szóval, talán az Antigoné kapcsán.Leegyszerűsítve lelki megtisztulásnak neveztük. Valamiért a fejemben akkor úgy rögződött, hogy az a színházhoz kapcsolódik. Aztán élesedett a látásom, és úgy éreztem: az igazi művészethez. (Számomra színházhoz egyre kevésbé - sajnos.) 

Később tudtam, hogy lehet ez az életnek bármely pillanata, a természet megélése akár. És talán nem is a katarzis a jó szó. De hogy minden sejtig hat, az biztos.

Pannonhalmán mindig. Az 1000 év, a kultúra őrző-örökítő szerep, a szellemiség, a küldetés... Isten tudja mi együtt.

És most Bakonybélen is megtalált ugyanez az érzés. A Borostyán-kúthoz sétáltunk. Már a táj is pompás volt. A kápolnánál 4 idős asszony rózsafürért imádkozott. Megilletődtem. A sziklában elhelyezett Mária szobortól még inkább. És az élmény még tovább fokozódott. Felmentünk a kálvárián. A tetején a feszületnél kis kőhalmok őrizték az ottjárók nyomát. És olyan természetes volt, hogy mi is elkészítettük a magunkét. És valahogy nem volt bennem kétség, hogy a sziklák valamelyikén egykor tényleg Gellért püspök üldögélt remetei magányában.

És mindennek ellenpólusaként egyes nézetek szerint a település elnevezése abból ered, hogy a Bakony "béliben"/belsejében húzódtak meg az államalapítás táján azok a pogányságukhoz ragaszkodó ellenszegülők,akik nem akarták felvenni a kereszténységet. Mindezt azzal támasztják alá e felfogás képviselői, hogy a környéken rengeteg kő, szikla, rés, hasadék saját nevet kapott, vélhetően azért, mert e helyeken a pogányok saját szokásaik szerint mutattak be áldozatot.

Egyfelől remeték, Gellért püspök, másfelől hitetlenségükhöz ragaszkodó ősök. Alig tudunk valamit e korról, pedig micsoda vívódás és küzdelem lehetett. A kereszténység felvétele, bizonyos értelemben a szabadság egy szeletének feladását jelenti, ám a fennmaradás egyetlen útja volt. Hogy lehet ezt megértetni? (Persze tudjuk:karddal. "Géza keze vértől szennyezett."

Végül, de semmiképp sem utolsóként: Cseh Tamás, akit indián-közösség létrehozására ihletett a táj, s élete utolsó két évét itt  töltötte.

Húsvét

Miről szól a húsvét?

Van, akinek a tavaszköszöntésről, az újjászületésről.

 

Van, akinek ajándékozásról, színes tojásokról, locsolásról.

Van, akinek egy  boldog alkalom, hogy a család ismét együtt legyen.

A hívő ember számára Krisztus szenvedése, és az emberiség felmentése az eredendő bűntől, a feltámadás pedig egyfajta győzedelmeskedés a halál felett.

Ha kicsit mélyebben átgondoljuk, szinte az emberi élet minden erkölcsi dilemmája benne van ebben az ünnepben:

Az árulás  - Judás árulása, és ha tovább nézzük a történetet az áruló bűnhődése  (Júdás öngyilkossága).

Az önfeláldozás - Jézus áldozatvállalása.

Az elfogadás - ahogy Jézus elfogadja a rá rótt sorsot.

Az irigység, féltékenység, amivel a zsidó főpapok Jézus ellen fordulnak.

A felelősség elhárítása - Pilátus: mosom kezeimet...

A manipulálás és a manipulálhatóság - ahogy a tömeg Barabást menti meg.

Az örök anyai fájdalom.

 

Minden emberi próbatétel és gyarlóság, amivel életünk során meg kell küzdenünk. 

És mindenek felett szól a hitről. Akár önmagunkban.

A harangok Rómába mennek

Nagycsütörtök a húsvéti ünnepkör három szent napja közül az első, Krisztus elárultatásának és elfogatásának napja.

Kisgyerekként azonban ez a fájdalmas történet még nem érintett meg, sokkal inkább a hozzá fűződő mese, aminek szeretett nagynéném kiváló mestere volt. Nagycsütörtökön elnémulnak a harangok, és ő elmesélte, hogy ilyenkor  a harangok útra kelnek, Rómába repülnek, és ott mindegyik saját nemzeti színű sszalagjával felerősítve várakozik, hogy majd a feltámadásra visszatérjen, és zengő hangon újra megszólaljon. Csütörtökön alkonyatkor, az esti mise táján, álltunk a tornácon, és kémleltem az eget. Valószínüleg ő engem kémlelt, és amikor egy pillanatra elkalandozott a tekintetetem, felkiálltott:"Jaj, nézd csak, éppen itt száll!" Persze mire felnéztem, már híre-hamva sem volt az égi jelnésnek. Kicsit csalódott voltam, mint aki lemarad a hullócsillag látványáról, de a következő évben azzal a reménnyel kémleletem újra, hogy talán most több szerencsém lesz. 

Aztán amikor a saját lánykám lett annyi idős, hogy már értette ezeket a csodákat, akkor együtt várakoztunk a teraszon, hátha sikerü elcsípni a pillanatot. Sosem sikerült.

Azt hiszem ma is kiállunk.

Hogy élnek...?

Nem szoktam politizálni (nyilvánosan). Direktben most sem teszem. Persze az elmúlt napok(hónapok, évek) történései nagyon is foglalkoztatnak. (Csak mert mellesleg ez az életem.)

De vasárnap este az jutott eszembe, vajon hogy telt a vasárnap a köztársasági elnök otthonában? Délben ültek az asztalnál, gőzölgött a leves... Beszélgettek? Miről? Vagy néma volt mindenki? Esetleg  a fejük is lehajtották? Megkérdezte valamelyik gyerek, hogy "apu, mit teszel holnap?" Vagy a munkát nem visszük haza. Egyáltalán, vívódott? Mit mondott a felesége?

Aztán hétfőn este az internet élő közvetítését néztem  a Sándor palotától. És megint ugyanaz jutott eszembe: Mi történik a falak között? Némán ülnek és hallgatják az utcáról beszűrődő hangokat? Esetleg ugyanazt nézik, mint én? Vagy bekapcsolták a tévét, és felerősítették a hangot? Vagy egy távoli szobában úgy tettek, mint aki olvas. Mit gondoltak a gyerekek? Mit éreztek, amikor a Wikipédiát olvassák? Hisznek abban,amit az apa tesz?

Őszintén érdekelnének a válaszok.